Királyok itala – italok királya”
A bor rendkívüli értékét bizonyítja az a tény, hogy nem csupán gasztronómiai szempontból fontos, hanem kultúrtörténeti szereppel és spirituális jelentőséggel is rendelkezik.

A szőlőtermesztés végigkírési az emberiség történetét. Fejlett volt a szőlőművelés már Óegyiptomban, Óbabiloniában és az asszíroknál is. A magyarok történetében is a kezdetektől találkozunk szőlőtermesztéssel. A honfoglaló magyarok már a bejövetelükkor találtak szőlőt, és letelepedésük után sajátították a szőlőművelést. Másik érdekesség a történelmi feljegyzésekből, hogy a szőlőtelepítők Mátyás király idején adókedvezményben részesültek, a korvinák iniciáléin pedig szintén a szőlőmotívumokkal találkozunk.

Sok helyen olvashatjuk, hogy a magyar borkultúra az egész világon híres. Erre egyik példa, hogy még a Napkirály, XIV. Lajos, is "Királyok itala - italok királya!" címmel jellemezte a tokaji bort. Ezt a szállóigét napjainkban is használják a tokaji borok palakckján.

Sok nagy alkotót, gondolkodót ihletett meg és inspirált a szőlőtermesztés, a borászat. Kiemelkedik közülük Hamvas Béla (1897. március 23., Eperjes - 1968. november 7., Budapest), író, gondolkodó, aki különös módon irodalomtörténeti szempontból egyetlen irányzatba sem sorolható. Hamvas 1945 nyarán Balatonberényben írta meg A bor filozófiája című könyvét, melynek mottója "Végül is ketten maradnak: Isten és a bor" volt.

Hamvas Béla A bor filozófiája című könyvének egyik ismertetőjében olvastam az író érdekes tanítását, miszerint a bor elfogyasztása olyan tudatállapotba emeli az embert, amely magasabbrendű a köznapi észnél. Hamvas a bor mámorát tekinti a valódi józanságnak, az igazi éberség kezdetének, amikor azokra az apróságnak tűnő részletekre is figyelünk, amik mellett máskülönben sietve elhaladunk. Hamvas szerint a mámor a világra, az életre érzékenyebbé, nyitottabbá teszi az embert. Az író tehát a racionalizmus ellenében a mámor magasabbrendűségét hirdeti.

Hamvas Béla utazásai során egy érdekes dolgot állapított meg: azt, hogy van bor-ország és van pálinka-ország. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy van bornép és pálinkanép. Így ír ezekről a népekről: „a bornépek geniálisak, a pálinkanépek, ha nem is mind ateisták, de legalábbis hajlanak a bálványimádásra. A nagy bornépek a görögök, a dalmátok, a spanyolok, az etruszkok, az igazi borvidékeken az olaszok, a franciák és a magyarok. Ezeknek a népeknek ritkán vannak úgynevezett világtörténeti becsvágyaik. Nem vették fejükbe, hogy a többi népeket megváltsák, ha kell, puskatussal. (...) A bornépek nem világtörténeti, hanem aranykori hagyományban élnek. Ez a magatartás a bor egyik leglényegesebb alkotóelemének, az idillolajnak következménye. A bor-országok és a borvidékek mind idillikusak. Sétálj az arácsi és a csopaki szőlőkben, menj fel a Badacsonyra vagy a Szentgyörgy hegyre, a Somlóról nem is szólva, barangolj a kiskőrösi vagy a csengődi kertek között, és minderről kétségtelen tapasztalatot fogsz tudni szerezni. A szőlőtáblák között lágy füves utak, mint csendes patakok folydogálnak. A pincék bejárata előtt hatalmas diófa, még a legforróbb nyárban is hűs. Olyan helyek, hogy az ember bárhol megállna, leülne, letelepedne, s azt mondaná: itt maradok. S esetleg anélkül, hogy észrevenné, ott érné el a halál.”

A bor fogyasztásáról

A kultúrált borfogyasztás lényege a fogyasztás módja, mennyisége és választéka. A bor szépségeinek élvezetéhez nemcsak jó bor kell, hanem némi ismeret is szükségeltetik.

A termelési hagyományban nélkülözhetetlen, hogy a jó minőség kiegészüljön presztízzsel, hogy a termék megfelelő fogyasztói bizalmat vívjon ki. A termelőknek és termékeknek ápolniuk kell hagyományaikat.

A jó minőség nem mindig mérvadó. Bizonyítják ezt azok a megállapítások, miszerint a fiatalok nagy része, inkább a könnyen és gyorsan megkedvelhető, sokszor így egyszerűbb, értéktelenebb ízvilágot felmutató termékek felé fordul.

A borfogyasztás divatja a következő tendenciákat mutatja:

• A könnyebb, gyümölcsösebb borok egyre keresettebbek. Külön érdemes kiemelni a rosé borok iránti igény dinamikus növekedését.

• A borfogyasztás is mindinkább társasági alkalmakhoz kötődik, fölértékelve ezzel a bor erős kulturális és történelmi kötődését.

• Az arc nélküli termékekkel szemben az egyedi, az individuális jegyekkel rendelkező borok a sikeresebbek, amit a borturizmus gyors fejlődése jelez, illetve egyben gerjeszt is.
• A vásárlási szokások változása során bort vásárló nők, háziasszonyok száma növekszik.
• Az olcsó borok fogyasztása a világon csökkenő, míg a minőségi, az ellenőrzött eredetűeké növekvő tendenciát mutat.

Egy Magyarországon végzett felmérésből ismertek a következőkben olvasható borfogyasztói arányok. A magyar háztartások 52%-a számít borfogyasztónak, ez a szám azonban megtévesztő lehet, hiszen az ebbe a kategóriába való bekerüléshez csak arra volt szükség, hogy egy év alatt legalább egyszer vásároljon valaki bort. Az általános vásárlási gyakoriság ennél már biztatóbb a maga 11 alkalmával. További érdekesség, hogy egy alkalommal átlagosan 1,5-2 liternyi bort vásárolnak a magyarok, ami 2-3 palacknak felel meg. Egy palack borért pedig 800 forintot fizetnek. A vásárlói döntést meghatározó szempontok különböznek abban az esetben, ha valaki saját fogyasztásra illetve, ha ajándékba vesz bort. Így mindkét esetben fontos szempont a bor színe, fajtája, ára, édes vagy száraz volta és az őt előállító borvidék. Ajándékvásárlás esetén, amikor inkább reprezentálni akarnak, sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a bort készítő pincészetnek és a címkének, palackformának. Ezzel szemben, ha maguknak keresik a bort otthoni fogyasztásra, gyakrabban választanak az alacsonyabb árkategóriából. Persze magától értetődően a könnyű beszerezhetőség is elsődleges fontosságú, ha emellett a korábban említett ár kérdését is vizsgáljuk, nem lepődhetünk meg, hogy a magyar fogyasztók egyre többet vásárolnak hipermarketekben és diszkontokban.

Egy másik felmérés szerint az alkalmi (ritkábban, mint havonta) borfogyasztók illetve a havonta egy-két alkalommal fogyasztók köre árnyaltabb képet mutat. Mindkét csoportban nagyobb arányban találjuk a 25-49 éves korosztályt, a közép – és felsőfokú végzettségűeket (ez utóbbiak a havi fogyasztók körében erőteljesebben képviseltetik magukat). A választóvonalat e két csoport között leginkább a településtípus (mely mögött az egyes demográfiai jellemzők további összefüggése is rejlik) jelenti, azaz a fővárosiak körében a havonta fogyasztók, míg a nagyobb vidéki városokban az alkalmi fogyasztók aránya jelentősebb. Külön érdekesség, hogy az 50-64 évesek között egyformán megtalálhatjuk a bort soha nem fogyasztókat és a heti rendszerességgel fogyasztókat is (választóvonal az ő esetükben leginkább a nem).

A borfogyasztás formája és mennyisége változik, amint láttuk nemtől, kortól, településtől, ártól alkalomtól függően, és persze attól, hogy ki mennyire jártas a borkultúrában. Ennek ellenére, úgy gondolom, mindenki betarthatja Formády (Fuchs) Elemér egyik forfogyasztási szabályát, amely így szól: „Amikor egy pohár magyar bort veszel a kezedbe, hogy fehér abrosz mellett jókedvbe álmodd magad, gondolj arra egy pillanatig, mennyi fáradságos, verejtékes munka van ebben a pohárnyi borban és hogy minden elfogyasztott fürt szőlő vagy pohárka bor a szőlőművelő munkásnép számára egy-egy darab kenyér.”